KIEMELT HÍREK
Egy újpesti fiú, aki a holokauszt áldozata lett
A nemzetközi roma holokauszt emléknapján, augusztus 2-án Dráfi József, a Dráfi piacos dinasztia fiatal tagja előtt tisztelgünk, akit 1944-ben hurcoltak el tévedésből, és végül sohasem térhetett már haza szeretteihez.
Augusztus első napja az anyatejes táplálás világnapja
Az anyatejes táplálás nem csupán táplálék, hanem ölelés, megnyugvás, biztonság. Szeretetteljes kapcsolat anya és gyermeke között, s mindeközben hozzájárul a gyermek testi-lelki fejlődéséhez és az anya egészségéhez is. Augusztus elején világszerte az anyatejes táplálás fontosságára irányul a figyelem.
Nyári piaci körkép: a lekvárfőzők paradicsoma
A nyári szezon javában tart, és ez az árakban és a választékban is jól látható a piacokon. A standok roskadoznak a friss, hazai zöldségektől és gyümölcsöktől, a lekvárra, és befőttekre áhítozók pedig már javában készítik elő a befőzőedényeket.
Merre tovább az érettségi után? – felvételi körkép
Az érettségi lezárása után sok diák életében elérkezik az első igazán nagy döntés ideje: hogyan tovább? Egyetem, főiskola, szakmai képzés vagy akár külföldi tanulmányok – a lehetőségek száma szinte soha nem volt még ilyen sokrétű. De hogyan lehet eligazodni az óriási kínálatban, és milyen szempontokra érdemes figyelni a jelenlegi felvételi rendszerben?
Újból elérhető a beiskolázási támogatás az újpesti diákok számára
Augusztus 1-től újra igényelhető a beiskolázási támogatás Újpesten. A tanévkezdés sok család számára komoly anyagi megterhelést jelent, ezen kíván enyhíteni az önkormányzat által biztosított egyszeri, gyermekenkénti 15.000 forintos támogatás.
79 éves a magyar forint
Jelenlegi fizetőeszközünk, a forint, immáron 79 éve van forgalomban. A második világháborút követő hiperinfláció miatt 1946. augusztus 1-jén vezették be a pengő helyett, ezzel stabilizálva az ország pénzügyi helyzetét.
Bérlettámogatás újpesti fiataloknak – holnaptól ismét benyújthatók a kérelmek
Újpest Önkormányzata idén is bérlettámogatást nyújt a nappali tagozatos diákok számára. A kérelmek benyújtására augusztus 1-től van lehetőség. A támogatás mind a Pest vármegyebérlet, mind az országbérlet kiváltásához igénybe vehető – érdemes tehát élni a lehetőséggel!
Új lendület, új célok – győzelemmel indította a szezont az Újpest FC
A megújult Újpest FC magabiztos, 3–1-es győzelemmel kezdte meg a 2025–26-os idényt a Diósgyőr ellen. Az új szakmai stáb, friss igazolások és a klub vezetésének jövőképe egyaránt azt üzeni: Újpest visszatért, és készen áll arra, hogy ismét a magyar élmezőnyben vitézkedjen.
ÚJPESTI HÍREK
Egy újpesti fiú, aki a holokauszt áldozata lett
A nemzetközi roma holokauszt emléknapján, augusztus 2-án Dráfi József, a Dráfi piacos dinasztia fiatal tagja előtt tisztelgünk, akit 1944-ben hurcoltak el tévedésből, és végül sohasem térhetett már haza szeretteihez.
Augusztus első napja az anyatejes táplálás világnapja
Az anyatejes táplálás nem csupán táplálék, hanem ölelés, megnyugvás, biztonság. Szeretetteljes kapcsolat anya és gyermeke között, s mindeközben hozzájárul a gyermek testi-lelki fejlődéséhez és az anya egészségéhez is. Augusztus elején világszerte az anyatejes táplálás fontosságára irányul a figyelem.
Nyári piaci körkép: a lekvárfőzők paradicsoma
A nyári szezon javában tart, és ez az árakban és a választékban is jól látható a piacokon. A standok roskadoznak a friss, hazai zöldségektől és gyümölcsöktől, a lekvárra, és befőttekre áhítozók pedig már javában készítik elő a befőzőedényeket.
Merre tovább az érettségi után? – felvételi körkép
Az érettségi lezárása után sok diák életében elérkezik az első igazán nagy döntés ideje: hogyan tovább? Egyetem, főiskola, szakmai képzés vagy akár külföldi tanulmányok – a lehetőségek száma szinte soha nem volt még ilyen sokrétű. De hogyan lehet eligazodni az óriási kínálatban, és milyen szempontokra érdemes figyelni a jelenlegi felvételi rendszerben?
Újból elérhető a beiskolázási támogatás az újpesti diákok számára
Augusztus 1-től újra igényelhető a beiskolázási támogatás Újpesten. A tanévkezdés sok család számára komoly anyagi megterhelést jelent, ezen kíván enyhíteni az önkormányzat által biztosított egyszeri, gyermekenkénti 15.000 forintos támogatás.
HÍREK
Ne hagyja, hogy a nyaralás rémálommá váljon!
Buliban razziáztak a rendőrök, 13 embert állítottak elő
Nyáron sem pihennek az UTE műugrói
Sportösszefoglaló az elmúlt hét eseményeiből
Heti programajánló – indul az Aktív Főtér!
Megkezdődtek a középszintű szóbeli érettségi vizsgák
Buszsávokat ellenőriztek a rendőrök
Nyári nosztalgiajáratok Budapesten
79 éves a magyar forint
Hogyan tartsuk biztonságban otthonunkat nyaralás közben?
100 éve született a hepatitis B elleni harc úttörője – Július 28. a hepatitis világnapja
Újpest Egészségéért Díj: Dr. Dabous Fayez Szíriától Káposztásmegyerig – Egy gyermekorvos, akit Újpest a szívébe zárt
ÚJPESTINAPLÓ
REGISZTRÁLJON AZ ÚJPESTI NAPLÓRA!
Áprilistól az interneten regisztráló újpesti lakosok elektronikus formában kapják meg az Újpesti Napló aktuális friss számát.
Akik regisztrálnak az Újpesti Napló hírlevélben való kiküldésére, azok lakcímük és e-mail címük pontos megadásával automatikusan kiválthatják a nyomtatott verzió megküldését.
A papír alapú kézbesítések leállítása azonban az elektronikus formátumot igénylő lakosok körében egy átmeneti technikai átállási idővel járhat az első hónapokban.
Célunk, hogy a környezettudatosságra érzékenyebb polgártársainknak lehetőségük legyen ezzel is védeni a környezetünket.
Azok, akik nem jeleznek szerkesztőségünknek, változatlanul, a szokásos módon megkapják a kéthetente keddenként megjelenő Újpesti Naplót.
Kérjük, regisztráljon, ha ezentúl kényelmesen, hírlevélben szeretné megkapni havonta az Újpesti Naplót! Ezt megteheti az alábbi módokon!
On-line
megrendelheti az ÚJPESTI NAPLÓ online verzióját!
ÚJPEST TV












ESEMÉNYNAPTÁR
Nincsenek következő események jelenleg.